Bemutatkozás

Iskolánk Gazdagrét szívében, zöldövezetben, csendes, nyugodt, jó levegőjű környezetben fekszik. Könnyen, gyorsan megközelíthető a város legkülönbözőbb részeiről és a környező településekről. Jó hangulatú, barátságos, szeretetteljes légkörben tanulnak diákjaink. Az elmúlt évtizedek alatt olyan hagyományrendszert alakítottunk ki, mellyel megalapoztunk egy gyermekközpontú, színvonalasan működő, jó eredményeket felmutató nevelési-oktatási intézményt.
Nagy figyelmet fordítunk a fenntarthatósági nevelésre. 2012-ben, az országban az elsők között kaptuk meg az "Örökös Ökoiskola" címet.
A nyílt napokon, bemutató órákon, rendezvényeinken a szülők bepillantást nyerhetnek az iskolában folyó nevelő-oktató munkáról. Az események idejéről a honlapon az eseménynaptárból értesülhetnek az érdeklődők.
A nevelés-oktatás nyolcévfolyamos általános iskolai rendszerben-, az idei tanévtől már sportiskolai keretek között is zajlik.
Intézményünk átszervezése a tavalyi tanév során sikeresen megtörtént, iskolánk megújulásáért, a sportiskola sikeres beindításáért a nevelőtestület minden tagja aktívan közreműködött.
Iskolánk létesítményfeltételei ideálisak a sportiskola működéséhez. Hatalmas, két részre osztható tornacsarnokunk van, melyet egy órában két osztály is kényelmesen tud használni. Az udvaron a műfüves focipályát a tavalyi évben újította fel az MLSZ. Az udvaron található még egy kültéri kosárlabda pálya is, illetve terveink közt szerepel egy röplabda pálya építése a két kinti pálya között.
Az iskolaépület tetején kapott helyet a Vasas Judo Akadémia. Iskolánkból sok tanuló kap kedvet a testnevelés órákon tartott "küzdősport alapjai" órák népszerűsége miatt a judo sportághoz. Több tanulónk országos eredményekkel büszkélkedik.
Színháztermünkben a néptánc órák kapnak helyet, ahol a testnevelés órák keretében heti egy órában minden alsó tagozatos osztály részt vesz.
Az Úszó Nemzet Program keretében, felmenő rendszerben az 1-2. évfolyamos tanulóink egész tanévben úszásoktatásban is részesülnek a Gazdagréti Tanuszodában, mely iskolánktól gyalog 5 percre található.
Valljuk, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, és ezt igyekszünk tanítványainkban kibontakoztatni.
Nevelési céljaink megvalósítása érdekében regisztráltattuk iskolánkat a "Tehetségpont" hálózatba. A tehetséggondozás keretein belül a kognitív képességek-, az idegen nyelvi kompetencia-, valamint a diák- és versenysport fejlesztését helyezzük előtérbe. A nevelőtestületen kívül olyan szakembereket vonunk be munkánkba, akik tudásukkal, tapasztalataikkal és lehetőségeikkel erősítik iskolánk tehetséggondozó munkájának szakmai és módszertani tevékenységét.
A tehetséggondozó és fejlesztő programjainkban a következő sportszakmai szervezetekkel működünk együtt:
SIOSZ (Sportiskolák Országos Szövetsége)
ÚNP (Úszó Nemzet Program)
Újbuda FC (Labdarúgó Szakosztály)
MAFC Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Budai Judo Akadémia – Vasas Judo Szakosztály
Hegyvidék Szabadidősport Nonprofit Kft. – Ritmikus Gimnasztika Szakosztály
Gazdagréti Tanuszoda
Tehetséggondozó programjaink:
- A MAFC Nemzeti Kosárlabda Akadémia szervezésében iskolánkban kosárlabda előkészítő edzések vannak 1-5. évfolyamos tanulóink számára, valamint az országos Kenguru Kupán tanulóinkból alakított U11 (11 év alatti) korosztályos csapattal indulunk.
- Újbuda FC szervezésében délutánonként labdarúgó edzések működnek az idei tanévben felújított műfüves focipályánkon, illetve télen a tornateremben.
- Matematika, informatika szakköreink is nagyon kedveltek a tanulók körében. A Bolyai matematika versenyen, illetve a kerületi, budapesti informatika versenyeken is jó eredményeket érnek el diákjaink.
- Az angol nyelv oktatására is nagy hangsúlyt fektetünk. Évfolyamonként bontott csoportokban tanulják a gyerekek az angol nyelvet.
- Hagyományaink ápolása is nagyon fontos számunkra. A testnevelés órák keretében tartott néptánc oktatása nagyon kedvelt az alsó tagozatos tanulóink körében. A délutáni néptánc szakkör rengeteg gyereket vonz, ünnepségeinken sokszor fellépnek különböző produkciókkal.
- Énekkarunk is nagy népszerűségnek örvend. Ének-zene tanárunk, Sallay Edit vezetésével folyik az énekkar működése, tanári kórusunk pedig az iskolai ünnepélyeken lép fel nagy sikerrel.
Tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek
- Tanulói felügyelet 7:00-18:00 óráig
- Napközi 1-8. évfolyamban
- Tanulási idő 15:00-16:00 óra között
- Szakköri keretben tehetséggondozó- és sportfoglalkozások
- Tanulmányi és sportversenyek
- Kulturális rendezvények (szervezett színház-, hangverseny-, múzeum- és cirkuszlátogatás).
- A Prima Primissima díjas Weiner Leó Katolikus Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium oktatásának keretében szolfézs és hangszeres (zongora, cselló, hegedű, furulya, fuvolaképzés) képzés
- Egyéni fejlesztés, felzárkóztatás, korrepetálás
- A Határtalanul programban való részvétel
- Erdei iskola, tanulmányi kirándulások
- Környezetvédelmi programok az "Ökoiskola" jegyében (Elem,- szelektív hulladékgyűjtés, ruhagyűjtés a sulizsák program keretében, kertápolás, madártani előadások, öko-szakkör)
- Sportrendezvények a műfüves pályánkon és a tornatermünkben
Egyéb fontos információk
Az étkezés két formában lehetséges: napi háromszori étkezés (reggeli, ebéd, uzsonna), illetve lehetőség van csak ebéd igénylésére is.
Diákjaink térítési díj ellenében sportegyesületek által szervezett sporttanfolyamokon, előkészítő edzéseken vehetnek részt (cselgáncs, karate, kosárlabda, labdarúgás, ritmikus gimnasztika, rock and roll).
